Képes beszámoló a gólyaavatóról
Gólyaavató
2016. október 5-én tartottuk az iskolánkban a Gólyaavatót. Annyit érdemes tudni, hogy ezen az ünnepségen az első osztályosokat és az ötödikeseket avatták fel.
Az elsősök avatása 14:00 órától 14:45-ig tartott. De kezdjük a legelejéről!
Az ötödikesek felvonulása után az elsősök is elfoglalták mellettünk a helyüket. Megkapták a homoktövis pólójukat és megtették a fogadalmukat. Következhetett is a produkciójuk. Az első A-sok a Kerekmese számolódalt adták elő. Az első B és C osztály ugyanúgy a Kerekmeséből adták elő az állatos ábécét. Az elsősök avatása ezennel befejeződött.
Az ötödikesek kipakolták a süteményeket, ki mit hozott. Az osztályfőnökök egy hatalmas dobókockával kidobták, melyik osztály kezd és melyik fejezi be. A sorrend a következő lett: Első a B osztály, második a C és harmadik az A. A B-sek Kis Grofo dalára: Mert a nézését, meg a járását… táncoltak, a C-sek az Ocean Drive-ra, az A-sok pedig a Fish Ne is figyelj rám című számára perdültek, fordultak és elénekelték a Valahol Európában: A zene az kell című betétdalt.
Ezután jöhettek az próbatételek!
Az első játékban a fiúknak egy lábon ugrálva, a lányoknak pedig tetszőleges testtartással lehetett versenyezni. A nézők jókat nevettek a furcsa pózokon. A következő feladathoz a tanulóknak már az eszüket is meg kellett tornáztatni, ugyanis polifoam betűkből egy értelmes szót kellett kirakni. Ezt minden csapat gyorsan megoldotta.
Talán az utolsó feladat tetszett mindenkinek a legjobban, amikor is egy lufit kötöttek a bokájukra. Ezzel kellett ugrálni és táncolni, úgy, hogy ne pukkadjon ki.
Aztán eljött a várva várt pillanat! Az osztályok megtették fogadalmukat, a nyolcadikosok felavatták az ötödikeseket is.
A Gólyaavató után meg kezdődött a mulatság: evett-ivott mindenki, amennyi csak belefért.
Legeslegvégül fergeteges tánccal ért véget a buli!
Matisfalvi Réka Eper – 5.a