2013. április 11-13-a között rendezték meg Balatonbogláron az általános iskolai tanulók számára a XV. Kazinczyról elnevezett „Szép Magyar Beszéd” verseny országos döntőjét, amely az anyanyelvi nevelést és a beszédkultúra javítását hirdeti. Az iskolai, kerületi verseny megnyerése után a regionális országos versenybe ötvenkilenc tanuló jutott be.
A két napos, „maratoni” megmérettetésű, színvonalas versenyben Makuszovich Eliza, iskolánk 8.a osztályos tanulója bronz fokozatot ért el.
Az első napon a vetélkedő ünnepélyes megnyitóval kezdődött. Ezután a Balatonboglári Általános Iskolában a diákok a szabadon választott szövegeket tolmácsolták. Liza Lőrincze Lajos Édes anyanyelvünk című kötetének egyik írását olvasta fel. A verseny második napján került sor a következő fordulóra, ahol a döntőbe jutottaknak már az idegen szövegekkel kellett ismerkedni, Ravasz László: Kezdetben volt a szeretet című művének egyik részletével. Többek között Kerekes Barnabás Kazinczy-díjas, a Kazinczy-díj Alapítványi Bizottság titkára, valamint Szakonyi Károly Kossuth-díjas író értékelte és látta el tanáccsal a versenyzőket. Büszkék vagyunk erre a szép eredményre.
Felkészítő tanár: Temesváryné Molnár Erika